Hungarian
WAH NGAI WING TSUN ASSOCIATION
H.W.T.C.A.

A rendszerről

Eredete

A Wing Chun egy tradicionális dél-kínai kung-fu stílus. A kialakulásának története az 1700-as évekre tehető. A Wing Chun-t rendszert egy Ng Mui nevű apáca alapította. A legenda szerint a mesternő a kígyó és a daru küzdelmét figyelte meg és a látottak inspiráló hatására egy új, ekkor még névtelen harci rendszer alapjait fektette le.

Elve az volt, hogy csak az élő harcban alkalmazható technikákat tartotta meg. Fontos megjegyezni, hogy eközben szigorúan figyelembe véve, végig szem előtt tartva az ember adottságait és az emberi anatómiát. Az általa ismert kung fu stílusokból összegyűjtötte a leghatékonyabb technikákat és azokat új harci módszer szerint alkalmazta. A látványos és kevésbé használható elemeket elhagyva egy új „sallagmentes” harci rendszert létrehozva, amit több generáción keresztül kizárólag titokban tanítottak.

A rendszer a nevét az apáca tanítványáról a rendszer örököséről Yim Wing Chun-ról nevezte el annak férje, aki a rendszer későbbi őrzője lett. Kizárólag „családon” belül maradt, több generáción keresztül. A családfában szerepel több kiemelkedő képességű mester, többek között a “kungfu királyának” nevezett Leung Jan Fatshan tartományból. Nevét arról kapta hogy számtalan kihívója volt és végig veretlen maradt. Neki volt a legtehetségesebb tanítványa Chan Wah Sun, “a nagyerejű”. Innen ered a Wah Ngai Wing Chun elnevezés, ami a nevét viseli. Chan Wah Sun mester egyik tanítványa Yip Man nagymester volt, aki elsőként nyilvánosan kezdte el tanítani a rendszert Hong Kong-ban.

Tanítványai között volt a filmsztárrá vált Bruce Lee is, akinek szerepe volt abban, hogy a Wing Chun neve világszerte ismertté vált!

A Wah Ngai Wing Chun az első, legrégebben bejegyzett harcművészeti egyesület Kínában. Ebben az évben 114 éve hogy megalakult. Névadó nagymestere a néhai Chan Wah Sun volt Kína Fatshan tartományából.

Fokozatrendszerünk

Vezetője

A világszövetség vezetője Sijo Leung Kwok Wah A nagymester többek között az alábbi címek birtokosa:

  • Hong Kong örökös bajnoka
  • A Guangzhou Harcművészet Sport Club Harcművészet Tanácsadója
  • Állandó tagja Dél-Észak Harcművészeti Egyesület
  • Állandó tagja Hong Kong sárkány és oroszlán Egyesület
  • Állandó tagja Hong Kong Chin Woo Atlétikai Szövetség
  • Állandó tagja Hong Kong Wing Tsun Egyesület, stb

Képek

Videók

Események

2019. július: Sijo Leung Kwok Wah szeminárium

Helyszín Berettyóújfalu

Regiszráció és további információ a szemináriummal kapcsolatosan az elérhetőségenken lehet.

Edzőink

Sijo Bagoly Tibor

vezető

Bagoly Tibor vagyok, 1969-ben születtem Berettyóújfaluban.

1981-ben kezdtem el foglalkozni a sporttal, illetve a harcművészetekkel. Boksz, súlyemelés, Taek Kwon Do, Shotokan – ezek jöttek sorban, de valami mást kerestem. 1984-ben, mint akkortájt sokan a Bruce Lee filmek hatására kezdtem el keresni a kínai Wing Chun stílust. Ekkor csatlakoztam a Berettyóújfalui Wing Chun iskolához, amely 1987-ig működött. Később több Wing Chun, Wing Tsun iskolában tanultam tovább egészen a mester fokozatot megszerezve azokban.

2007-ben találkozhattam személyesen először Leung Kwok Wah nagymesterrel, aki a Hong Kongi nyílt kung-fu bajnokság győztese, Hong Kong örökös bajnoka az év küzdője és számos más harcművészetei ág tiszteletbeli tagja. Ő az elnöke, örököse és vezető nagymestere a Wah Ngai Wing Chun Cultur Association-nak amely a legrégebbi bejegyzett Wing Chun egyesület Kínában.A bejegyzés ideje 1905.

Sikerült vele felvennem a kapcsolatot ,majd személyes tanítványává fogadott. Megbízására megalakult a Hungarian Wing Tsun Cultur Association, amely szigorúan Hong Kong-i felügyelet alatt működik.

Kilencedik, nagymesteri fokozattal rendelkezem amelyet mesteremtől 2018-ban kaptam meg.

Sihing Erdélyi Gábor

Nevem Erdélyi Gábor, Berettyóújfaluban születtem 1973. május 6.-án.

Már gyermekkorom elején, hamar megismerkedtem a sporttal es több küzdősportot is kipróbáltam. Bokszoltam, Jiu Jitsu-ra jártam és később az erősportokban, úgy mint fekvenyomás és testépítés jeleskedtem. Már 2000-ben megismerkedtem a Wing Tsun Kung Fu harcműveszettel és egy évig tanultam. Kesőbb egy sportsérülést követően felkerestem a Hungarian Wah Ngai Wing Tsun Kung Fu Szövetség magyarországi fő instruktorát, Bagoly Tibort, jo ismerősömet, akivel azóta jó barátságot ápolunk, a tisztelet megtartása mellett. Általa a legrégebben, azaz 1905-ben bejegyzett, eredeti Wing Tsun Kung Fu-t valasztottam. Bagoly Tibor Sijo a világon egyedülállóan rendelkezik a legmagasabb nagymesteri fokozattal es természetesen nála szereztem meg az első, majd a második Wing Tsun mesteri fokozatom. Magánórás oktatásokon vettem részt már az első tanuló fokozatom megszerzésen is. Elmúlt év novemberében kiutaztunk Kinába a Bagoly Tibor Sijo vezetésével és mesteri szemináriumon vettünk részt több nagyvárosban. Egy héten keresztül a kínai wing tsunosokkal Sijo Leong Kwok Wah Hong Kongi nagymester vezetésével mester képzésen vettünk részt.

Sihing Dr. Balogh Zsolt

Egy barátom ajánlására látogattam el egy edzésre, amit jelenlegi mesterem, Sijo Bagoly Tibor tartott neki. Mesterem a Hungarian Wah Ngai Wing Tsun Cultur Association elnöke, ez a legrégebben bejegyzett (1905.) nemzetközi szövetség elnökének Sijo Leung Kwok Wah nagymesternek személyes tanítványa és európai első embere. A Wing Tsun egy dél-kínai kungfu stílus, amely mellőzi a látványos, de kevésbé használható elemeket, nem a nyers erőre és az ütésállóságra épít, mint sok más küzdősport, hanem egyszerű és mindenki által elsajátítható mozdulatokból épít fel egy olyan komplex rendszert, amiben minden fizikai konfliktus esetén találhatunk választ. Ez az, ami már az első óra után megfogott és azóta lelkes tanulója vagyok. Jelenleg 2. mester fokozattal rendelkezem.2018.novemberében mesterem vezetésével Kínába utaztunk, ahol szemináriumon vettünk részt amelyet Sijo Leung Kwok Wah nagymester tartott nekünk.

Horváth László

1. mesterfokozat

Fent Lajos

1. mesterfokozat

Kapcsolat